NYOMTATHATÓ VERZIÓ  
KÜLDJE EL EZT A CIKKET  

A Föld éghajlata változik. A klímaváltozás katasztrofális következményekkel fog járni – mondja a tudóstársadalom egyik része. A tömegtájékoztató eszközök, főleg a szenzációra vadászók rögtön ráharapnak a sztorira – ez már valami! A Föld éghajlata mindig is változott, nincs ebben semmi tragédia – állítja a többi tudós. No de kit érdekel ez? Semmi szaftos szenzáció, semmi katasztrófa-forgatókönyv? Dögunalom…

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének klímaváltozással foglalkozó konferenciáján a kanadai Montrealban a részt vevő országok képviselői megegyeztek, hogy továbbra is szükség van a széndioxid-kibocsátást korlátozó Kiotói Jegyzőkönyvre, azután is, hogy az 2012-ben lejár. A meghosszabbítani szándékozó kormányok, a környezetvédő szervezetek túlnyomó többsége, de a média és a közvélemény nagy része is egy olyan gondolatláncból indul, ki, amelyet nem szokás megkérdőjelezni.

Érvek és ellenérvek
Ez a következőképpen összegezhető: Földünk éghajlata és a légkör hőmérséklete gyorsuló ütemben és a korábbinál nagyobb mértékben emelkedik. A változást az emberi tevékenység, mindenekelőtt a fosszilis tüzelőanyagok (szén, kőolaj, földgáz) elégetése okozza. Az égetés folyamán nagy mennyiségű szén-dioxid (CO2 kerül a levegőbe, és más gázokkal együtt ún. üvegházhatást okoz. A CO2 és egyéb üvegházgázok koncentrációja gyorsan nő a levegőben, s ez üvegházhoz hasonló burkot képeznek bolygónk körül, amely a beérkező napfényt beengedi, a földfelszínről visszaverődőnek viszont egyre kisebb részét engedi ki. A csapdába ejtett napsugarak melegítik a légkört. A hőmérséklet nő, ennek következtében olvadnak a sarki jégsapkák, emelkedik a tengerek szintje, legyengül a Golf-áramlat. A melegedés miatt számos terület elsivatagosodhat, Észak-Európa viszont a gyengülő Golf-áramlat miatt lehűlhet. Általában erősödnek az időjárási szélsőségek (hurrikánok, tájfunok, árvizek, aszályok stb.), egyre nagyobb kárt okoznak, és egyre több áldozatot követelnek. Ez a folyamat csak úgy állítható meg, ha csökkentjük az emberi tevékenység környezetszennyező hatásait. Mindenekelőtt a széndioxid-kibocsátást. Ezt tenné lehetővé a Kiotói Jegyzőkönyv. Feltéve, hogy minden ország csatlakozna hozzá. Azok, amelyek ezt nem teszik meg, ökológiai katasztrófát kockáztatnak. A további klímaváltozásért ezért főként az egyezményt elvető országok felelősek, mindenekelőtt a legnagyobb CO2-kibocsátó, az Amerikai Egyesült Államok. A világ országainak csatlakozniuk kellene a jegyzőkönyvhöz, csökkenteniük kellene a széndioxid-kibocsátást, főként az alternatív, megújuló energiaforrások (szél- és napenergia, árapály és geotermikus erőművek) terjesztésével. ĺgy meg lehetne állítani a felmelegedést, vagy mérsékelni lehetne hatásait.
Ez az érvrendszer számos tényre támaszkodik. Először is a Föld légköre valóban melegszik. 1850 és 2005 között nagyjából 0,8 Celsius-foknak megfelelő emelkedés mutatható ki. Másodszor: a sarki jég valóban olvad. Az arktikus (északi-sarki) jégsapka 1970 óta bekövetkezett csökkenését a kutatók 5–8% körülire taksálják. Harmadszor: valóban lassan emelkedik a tengerek szintje. És végül tényleg több kárt okoznak az időjárási viszontagságok. Ezzel azonban a végére is értünk a tudóstársadalom túlnyomó többsége által tényként elfogadott és bizonyítottnak tekintett állításoknak.
A globális felmelegedés tömeghisztériájával szembeszálló kutatók csoportja ugyan jóval halkabb, mint a katasztrófával riogató tábor, viszont jóval több érv van a tarsolyában. Kezdjük talán azzal, hogy a Föld éghajlata mindig is változott. Egyes jégkorszaki időkben hazánkat is vastag jégtakaró borította, máskor még tőlünk északabbra is trópusi erdők voltak. Tehát volt sokkal melegebb és sokkal hidegebb is, mint most. De nézzük csak a közelebbi múltat. Nagyjából ezer évvel ezelőtt például egy melegebb periódus volt. A Vörös Erik és Leif Ericson vezette viking harcosok ekkor hódították meg Grönlandot, majd jutottak el onnan Észak-Amerikába is. A földet, ahol letelepedtek, azért nevezték el „Greenland”-nak, mert zöld volt. Növényeket termesztettek, és állatokat tenyésztettek. Ott, ahol most végtelen jég- és hómezők vannak. A vikingek idején legalább 3-5 fokkal melegebb volt, majd jött egy nagy lehűlés, és végzett a grönlandi civilizációval. A múltban tehát nagy hőmérséklet-ingadozások voltak mindenféle jelentős emberi beavatkozás nélkül. Elvégre Vörös Erik idejében nem volt sem ipari forradalom, sem népességrobbanás, sem tömeges széndioxid-kibocsátás. Mi okozta akkor az éghajlatváltozást? A Nap intenzívebb hősugárzása vagy más, az emberi tevékenységektől független folyamatok a Föld légkörében. De mi van, ha jelenleg is ezek melegítik bolygónkat? Esetleg a melegedés jórészt az intenzívebb naptevékenység következménye, s csak részben okozza az ipar, a közlekedés és az energiatermelés üvegházgáz-kibocsátása? A 150 év alatt kimutatott 0,8 foknyi melegedés nem nagymértékű, és nem is drámaian gyors.

A Bush-kormányzat és a környezetvédelem
Nem árt azt is megnézni, milyen adatokról van szó. Paradoxnak tűnhet, de igaz, hogy a környezetvédők által leginkább gyűlölt Bush-kormányzat tette a legtöbbet egy globális figyelőrendszer kiépítéséért, amely műholdakból, tengeri bójákból, földi mérőállomásokból, meteorológiai léggömbökből és repülőgépekből áll. (A projektben 60 ország vesz részt, a rendszer gerince az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal.) Korábban jórészt földi mérőállomások voltak, és régebben nagy részük a nyugati országokban. A 150 évre vonatkozóan kiderített 0,8 fokos melegedés adatát kizárólag ilyen mérésekből lehetett kiszámítani. Ez nem meglepő, hisz egy évszázada, de még ötven éve se volt meteorológiai műhold, sőt földi állomások sem Afrika és Ázsia nagy részén, a magasabb légkör és a tengerek hőmérsékletét pedig senki sem mérte.
A gyorsan olvadó jégsapkák miatt méterekkel emelkedő tengerszint is jórészt hírlapi kacsa. Legfeljebb néhány fantáziadús hollywoodi producer veheti alapul a soron következő katasztrófafilmjéhez, ahol garantáltan napok alatt jön el a világvége. Ha egy pohár vízben elolvad egy jégkocka, akkor mennyivel emelkedik a pohárban a víz szintje? Semmivel. Csak az anyag halmazállapota változik meg, jégből víz lesz. Márpedig az északi-sarki jégtakaró nagy része a tengeren úszik. Magyarán: az egész elolvadhatna, és egy centiméterrel sem emelkedne meg a tengerek szintje. Más a helyzet Grönland és az Antarktisz hatalmas jégtömegével. Ezek nagy része szárazföld felett fekszik. Egyedül az Antarktisz befagyott édesvíztömegének felolvadása számítások szerint 6 méterrel emelné meg a világtenger szintjét. Csakhogy ezeknek a területeknek a többségén nagyon hideg van. Akár 4-5 fokkal is nőhetne a hőmérséklet, a jég túlnyomó többségét ez nem érintené. Gondoljunk bele: ha mondjuk –35 fokról –30-ra nő az antarktiszi átlaghőmérséklet, az még ugye nem fenyeget olvadással. Még a borúlátó forgatókönyvek is 0,8 méteres tengerszint-emelkedéssel számolnak az elkövetkező 100 évben. Ráadásul a tudósok jelentős része szerint a tengerszint-emelkedés évszázadok óta tartó, természetes folyamat, amely ellen aligha tehetünk valamit.

Természeti csapások és a média
Az sem igaz, hogy a felmelegedés következtében drámaian nőtt volna a természeti csapások száma és intenzitása. Az emberiség száma és a szélsőséges időjárásról tudósító hírek száma emelkedett drámaian. Indiának 150 éve 100 millió lakosa sem volt. Ki tudott akkor a világban arról, hogy szárazság van, késik a monszun, vagy árvíz öntött el nagy területeket az Indus és a Gangesz völgyében? Most a kontinensnyi országot több mint egymilliárdan lakják, tehát az árvíz vagy a szárazság eleve tízszer annyi embert érint; de ami ennél is fontosabb: pár órán belül már a híradóban látjuk, ha Bombayben árvíz van. Száz éve Texasnak alig százezer lakosa volt. Ki tudott róla, hogy végigsöpört egy tornádó a hatalmas, de alig lakott területen? Ma Texasban 22 millió ember él, s ha lecsap egy nagyobb tornádó, aznap este már benne van a hírekben.
Persze azt sem lehet kizárni, hogy a klímaváltozás tényleg kizárólag az üvegházgázok növekvő légköri koncentrációjának terméke. Ebben az esetben is tisztázni kell azonban néhány dolgot. A legfontosabb az, hogy a szén-dioxid semmiképpen sem szennyezőanyag. Nem mérgező, színtelen és szagtalan, sőt a földi élethez nélkülözhetetlen. A növények éppen ennek és napfénynek a segítségével termelik az oxigént a fotoszintézis folyamán. Tehát szén-dioxid nélkül nem volna élet a Földön a mai formájában, ezért ennek a gáznak a kibocsátását elég fura légszennyezésnek nevezni. Ráadásul a légköri koncentrációja rendkívül alacsony, mindössze a teljes légkör alig 0,04 százalékát teszi ki. És végül korántsem ez az egyetlen üvegházhatású gáz. Ugyanilyen hatása van a rizsföldekről vagy a kérődző állatok beleiből nagy mennyiségben felszabaduló metánnak vagy az egyszerű vízpárának.

Az alkalmatlan Kiotói jegyzőkönyv
Már a fentiekből is kitűnik, hogy a Kiotói Jegyzőkönyv eleve alkalmatlan a felmelegedés megállítására. Egyrészt csak a szén-dioxidra koncentrál, másrészt kibocsátásának átlag 5%-os csökkentését írja elő 2010-ig az 1990-es szinthez képest. Márpedig a szerződést egyébként pártoló tudósok is azt mondják, hogy legalább 60%-kal kellene visszafogni, hogy a felmelegedés megállítható legyen. Ez azonban teljességgel lehetetlen. Az is félrevezető, hogy a kritikusok ostora szinte mindig az USA vezetőin, a jegyzőkönyv ratifikálását elutasító Bush-kormányzaton csattan. Való igaz, hogy a világon a levegőbe kerülő szén-dioxid több mint ötödét az Egyesült Államok termeli. De rohamtempóban emelkedik Kína, India vagy Brazília kibocsátása is, Kiotónak ők sem részesei. Arról már nem is beszélve, hogy számos, a jegyzőkönyvet aláíró ország megszegi az egyezményt, túllépve a neki engedélyezett mennyiséget. Ezek egyszerűen kereskednek a kvótákkal: amennyivel a sajátjukat túllépték, azt megveszik attól az országtól, amelyik az egyezményben szabottakon belül van. Ez a kereskedelem persze egy grammal sem mérsékli a CO2 -kibocsátást. Sajátos az egyezményhez csatlakozott volt szocialista országok, köztük az Orosz Föderáció helyzete. Az emissziós kvótákat ugyanis az 1990-es szint alapján állapították meg. Akkor még a szocialista nehézipar és energiatermelés teljes erővel ontotta a füstöt bármilyen környezetvédelmi korlátozás nélkül. Majd a gazdasági átalakulás következtében radikálisan, több helyen 30-40%-kal visszaesett a kibocsátás. ĺgy ezek az országok könnyedén vállalhattak, mondjuk, 5%-os visszafogást, ha a csökkenés már magától is ennek a többszöröse volt. A Kiotói Jegyzőkönyv tehát alkalmatlan a CO2-emisszió globális visszaszorítására. De még ha valamilyen csoda folytán sikerülne is radikálisan csökkenteni az emberiség által termelt üvegházgázokat, az sem jelentene garanciát semmire. Mert mi van akkor, ha nem is ezek okozzák a felmelegedést (mint oly sokszor a múltban)?
A legnagyobb tévhit azonban az, hogy a fosszilis tüzelőanyagok kiválthatók alternatív energiaforrásokkal, szél- és napenergiával. Ahhoz, hogy annyi áramot termeljünk, mint egy hőerőmű vagy atomerőmű egy blokkja, az egész dunaszerdahelyi és komáromi járást tele kellene rakni szélturbinákkal. Melyik lenne a nagyobb környezetszennyezés? Ráadásul egy ország energiahálózatát szinte lehetetlen úgy biztonságosan üzemeltetni, hogy bármikor kieshet a termelés 20-30%-a. Márpedig ha nem fúj a szél, vagy erős vihar van, a szélkerekek leállnak. Az igazság az, hogy a jelenlegi technikai tudásunk szerint a fosszilis tüzelőanyagok csak az atomenergiával helyettesíthetők. Vagy elégetjük a szenet, kőolajat és földgázt, vagy nukleáris energiát használunk, vagy lekapcsoljuk a villanyt, és leállítjuk az autót. Az alternatív energiaforrások csak kiegészíthetik, de nem helyettesíthetik a meglévőket. A megújuló energiaforrások felhasználásában élenjáró Európai Unióban is csak az a célkitűzés, hogy ezek részaránya a termelésben 2010-ig elérje a 10%-ot. Az uniós szabályozás egyébként kötelezi az áramszolgáltatókat, hogy drágábban is megvegyék az alternatív forrásokból termelt áramot, ám még így is kétséges, hogy sikerül-e elérni a 10%-os részarányt.
A széndioxid kibocsátás ellen nehéz küzdeni, de nem kell, hogy örökké nőjön. A norvég Statoilnak vagy az angol British Petroleumnak például máris vannak olyan olajmezői, ahol a kőolaj-kitermelés melléktermékeként keletkező CO2 gázt nagynyomású kompresszorokkal alsóbb kőzetrétegek pórusaiba pumpálják vissza, ahol az megreked. Az erőművek hosszabb távon valószínűleg egyre olcsóbb és hatékonyabb szűrőberendezésekkel lehetnek felszerelhetők. Az autók fogyasztása is csökkenőben van, és a jövőben gyorsan elterjedhetnek a nem benzinnel vagy gázolajjal üzemelő vagy a hibrid modellek. A természetet is segítségül lehet hívni. Elvégre a növények a fotoszintézis folyamán megkötik a szén-dioxidot. Ha nem tudjuk csökkenteni a kibocsátást, esetleg próbáljuk meg növelni az erdők területét. A trópusi országok gyors tempóban vesztik el erdőtakarójukat, s ezzel együtt terjeszkednek a sivatagok. (A világ széndioxid-emissziójának egyötöde a mezőgazdasági célból felgyújtott esőerdők égésének a következménye!) A kvóták adásvételére költött pénzt jobb lenne a visszaerdősítés támogatására költeni. Ötletből tehát volna elég. Nagyon fontos azonban kiemelni, hogy a Kiotói Egyezmény nem megoldás, és egyáltalán nem biztos, hogy a széndioxid-kibocsátás radikális csökkentése megállítaná a felmelegedési folyamatot.

Gál Zsolt

[2006. 01. 13.]