home page
 Kedd, 2010. február 9., Abigél, Alex elérhetőségek | archív 
MENÜ
FŐOLDAL

TINI-BULI

TÁJKÉP

VASÁRNAPI ASZTAL

OLVASMÁNY

OTTHON

A VASÁRNAP TÉMÁJA

KULTÚRA

NAGYVILÁG

ÉLETMÓD

KOPERTA

KERESÉS
 VASARNAP / A VASÁRNAP TÉMÁJA (szerda 25. november 2009)


NYOMTATHATÓ VERZIÓ  
KÜLDJE EL EZT A CIKKET  

Adventben is főzőcskézzünk olcsón, gyorsan Oňová Orbán Gizivel!


A karácsonyi ünnepkör sokunk számára jelenti az év kiteljesedését, a csodák várva várt időszakát. Gizi, a Vasárnap-olvasók kedvelt művésznő-szakácsa miközben az ünnepi menüt készítette, szintén átérezte a várakozás örömét.
„Karácsony számomra az év leggyönyörűbb ünnepe. Amikor az ételek fényképéhez a karácsonyi díszítést készítettem, akaratlanul is a Pásztorok, pásztorok dallamát dúdoltam, s az adventi, karácsonyi ízek még teljesebbé tették az illúziót… – meséli. – Amikor a férjemmel összekerültünk, mindketten magunkkal hoztuk a házasságba saját karácsonyi szokásainkat: én a rántott pontyot, férjem pedig a késmárki (ugyanis onnan származik) kolbászt. A két idősebb gyerek külföldi partnert hozott a családba, így az ünnepi menüt az ő kedvenceikkel is gazdagítottuk.”

Halleves filéből
Hozzávalók: 60 dkg halfilé, 4 ek. olaj, 2 vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 zöldpaprika, 1 ek. édes fűszerpaprika, 1 húsleveskocka, 2 ek. ketchup, 3 babérlevél, 1–2 csilipaprika, só, őrölt bors.
A filét felkockázzuk; felét besózzuk és félretesszük. A leveses fazékban olajon megpároljuk a vörös- és fokhagymát, megszórjuk fűszerpaprikával, belekeverjük a filé sótlan felét, s felengedjük 1,5 l vízzel. Forrásba hozzuk; 15 perc elteltével levesszük a tűzről, és szétmixeljük. Visszatesszük, hozzáadjuk a besózott halkockát, a babérlevelet, ketchupot és csilipaprikát. Tíz percig főzzük, s ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.

Káposztaleves
Hozzávalók: 1 kg savanyú káposzta, 50 dkg sertéslapocka, 20 dkg füstölt kolbász, 4 ek. olaj, 1 hagyma, 1 ek. édes fűszerpaprika, egy marék szárított gomba, 4-5 aszalt szilva, só.
Az apróra vágott hagymát olajon megfuttatjuk, hozzátesszük a felkockázott húst, megsózzuk, majd 5 percig pirítjuk. Rászórjuk a fűszerpaprikát, és felengedjük egy kis vízzel. Kb. 20 percig pároljuk. Hozzátesszük a savanyú káposztát, a kolbászt és a gombát. Szükség szerint vizet öntünk hozzá, s addig főzzük, míg a hús meg nem puhul.

Fehérboros sertésragu
Hozzávalók: 50 dkg sertéslapocka vagy -comb, 20 dkg sárgarépa, 5 dkg zeller, 1 vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 1 dl fehérbor, 4 ek. olaj, 2 ek. szójaszósz, só, törött bors, csipetnyi köménymag.
Az apróra vágott vöröshagymát a fokhagymával együtt megfuttatjuk az olajon, majd rátesszük a csíkokra vágott húst, a fűszereket és a reszelt zellert. Kevergetve 5 percig pirítjuk. Utána aláöntjük a bort, lefedjük, és mérsékelt tűzön 40 percig pároljuk. Hozzátesszük a karikára vágott répát és a szójaszószt. Puhára pároljuk, végül vágott metélőhagymával díszítjük. Tésztával vagy tarhonyával tálaljuk.
Gizi tanácsol: Mérsékelt tűzön pároljuk, hogy a hús oda ne égjen. Ha hosszabb lére szeretnénk készíteni, akkor a bor mellett egy kis vizet is önthetünk alája.

Halragu
Hozzávalók: 50 dkg halfilé, 20 dkg rákrudacska (krabie tyčinky), 2 vöröshagyma, 5 ek. olaj, 1 sárgarépa, 1 piros húsos paprika, 1 dl vörösbor, 1 ek. édes fűszerpaprika, 2 ek. halra való fűszerkeverék.
A hagymát az olajon megpároljuk, megszórjuk piros paprikával, rátesszük a lereszelt répát és a felkockázott halat. Sózzuk, borsozzuk, felöntjük vörösborral és 2 dl vízzel. 15 percig főzzük, majd beletesszük az apróra vágott húsos paprikát és a karikákra szelt rákrudakat. További öt percig főzzük. Hasábburgonyával kínáljuk.
Gizi tanácsol: A rákrudacskákat az üzletekben mélyhűtőboxokban találjuk, 20 dg-os csomagolásban.

Késmárki kolbász
Hozzávalók: 1 kg sertéslapocka, 2 dkg só, 2 dkg édes fűszerpaprika, fél kk. őrölt bors, 4 gerezd fokhagyma, 0,5 dl víz, disznóbél.
A húst durvára daráljuk, majd összekeverjük az összes többi hozzávalóval, köztük az átnyomott fokhagymával. Lefedve egy napra hűtőbe tesszük. Másnap megtöltjük vele a megtisztított, megmosott belet, és a kolbászt kizsírozott tepsiben 180 C fokon kb. 45 percig sütjük. Szükség szerint egy kis vizet öntünk alá.
Gizi tanácsol: Az eljárást egyszerűsíthetjük, ha eleve darált húst veszünk, aztán a felsorolt hozzávalókkal ízesítjük. Ha nem tudjuk bélbe tölteni, elég, ha a keverékből kézzel kolbászokat formázunk, és megsütjük őket.

Túrós csusza
Hozzávalók: 50 dkg széles metélt tészta, 25 dkg túró, 5 dkg vaj, 5 dkg porcukor, 10 dkg füstölt szalonna.
A tésztát kifőzzük, leöblítjük, és belekeverjük a túrót. Vajjal meglocsolva, cukorral vagy pedig sült szalonnapörccel megszórva kínáljuk.
Gizi tanácsol: A túrós tésztával szabórétest is süthetünk. (Ez a hagyomány szerint a Monarchia idején a szegény szabók kedvelt édessége volt, mivel finom is volt, meg olcsó is.)
A Schneiderküchen receptje: A túrós tésztát megcukrozzuk, elkeverjük 2–3 ek. tejföllel, s teszünk bele egy jó marék mazsolát és egy kis reszelt citromhéjat. A mélyhűtött leveles tésztát kiolvasztása után vékonyra sodorjuk, elosztjuk rajta a túrós tésztát, felcsavarjuk, aztán sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, lekenjük tojással, és megsütjük.

Adventi sütemény
Hozzávalók: 2 tojás, 20 dkg kristálycukor, ¼ l író, 35 dkg sima liszt, másfél zacskó sütőpor, 15 dkg mandulapehely, 1 ek. őrölt fahéj, ¼ l tejszín.
A 2 tojást kikeverjük a kristálycukorral, hozzátesszük az írót és a lisztet, amelyben előzőleg elkevertük a sütőport. A tésztát sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük. Tetejét megszórjuk fahéjjal és mandulapehellyel. Előmelegített sütőben (kb. 20 perc alatt) készre sütjük. Tetejét még forrón meglocsoljuk a tejszínnel; ha kihűlt, felszeleteljük.
Gizi tanácsol: Mandula helyett kókuszreszeléket, de akár darált diót is használhatunk.

[2009. 11. 25.]