A közelmúltban a kürti általános iskola végzős tanulói mindenki számára tanulságos beszélgetésnek lehettek részesei, melyben az olvasás fontosságáról volt szó. Vendégük Deme Tamás, az esztergomi Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola oktatója volt. A beszélgetés után őt kérdeztük.

F Az előadásában említette az olvasást mint közösségteremtő erőt. A gyakorlatban mennyire tudja a mai fiatalokat a közös könyvélmény csapattá, közösséggé formálni? Milyen szerepe van ennek a fiatalok énképkeresésében?
Az olvasás újrafelfedezésére kellene ösztönözni a fiatalokat. A könyv nagyon fontos a mai, reklámokat, tévét, világhálót kínáló, globalizáló világban. Jól értette, az olvasás – bár magányosnak tűnő tevékenység – még a közösségteremtésre is alkalmas. De ez már egy magasabb fokozat. Előbb ahhoz kellene visszatalálniuk a mai fiataloknak, hogy az olvasás erőt adó örömét felfedezzék. S ha ráéreztek ennek az önismeretüket növelő, látásélesítő szerepére, akkor jöhet az élmények megosztása, az olvasmányokról való közösségi beszélgetés.
F Az előadás fontos momentumaként emelte ki a költészet fontosságát. A líra azonban az a terület, mely a serdülők számára a legmegfoghatatlanabb. Hogyan lehet őket a költészet felé terelni? Egyáltalán lehet-e? Mennyire személyiségfüggő ez? Mikor a legfogékonyabbak rá?
Ebben a szépséges serdülőkorban minden egészséges fiatal ösztönösen próbálkozik önmaga megismerésével, érzelmeinek szavakba öntésével. Nem kell különösen terelni, inkább hagyni kellene őket a szóval játszani, és persze mintát, kedvet, alkalmat adni hozzá. Derűs pillanat volt, amikor arra a kérdésre, hogy ki írt már verset, három-négy gyerek feltette a kezét.
Ha lett volna mód a naplóírás megkérdezésére, szerintem sok fiatal lány is jelentkezett volna. Ez nem személyiségfüggő kérdés, hanem alkalom- és környezetfüggő. A hajdani falusi kultúrában a legtermészetesebb volt, hogy éneklésben, rigmusban, versben, táncban fejezték ki magukat az apróbbak is – akik már eltanulhatták a nagyobbaktól ennek a módját, formáját. Az az otthon, ahol becsülete van a könyvnek, a nagyszülők feljegyzéseinek, az ad biztatást a versírásra is. A költészetnek mint a legbensőbb érzelmek legjobb kifejezési eszközének az életbölcsesség átadásában is hatalmas tartalékai vannak.
F Ön Vernére utalva már a jövő felé kacsingatott. Én is feltenném a kérdést: Merrefelé tartunk? Hogyan alakulnak a fiatal nemzedékek olvasási szokásai? Mennyire más ettől a kultúrájuk, értékrendjük?
Verne az én kamaszkorom példája volt, Jókaival, Tamási Áronnal és az otthon fellelhető Tolsztoj-, Thomas Mann-kötetekkel együtt. De az egy budai pedagóguscsalád személyes esete volt. A mai kürti gyerekek nyilván más mintákat, más élethelyzeteket kapnak a tévé, a világháló révén. Más a jövőkép is. Meg kellene erről kérdezni őket: hogyan látják a maguk magyarul megfogalmazott gondolatainak az útját ebben a rengeteg zsákutcát kínáló »szép, új világ«-ban? Tudomásul kell venni a képregény divatját és a filmek, rockoperák által megnyitott kukucskálóablakokat. Ha van, aki segít a tájékozódásban, mindenből lehet pozitív példa. A képregénytől sem kell félni. Egy jó képregény után a kamasz kezébe lehet adni az eredeti Három testőrt vagy a Monte Christót. Vannak ismerőseim, akik a tévé vallásos tárgyú filmjei után meg akarták ismerni a Bibliát, az eredeti szöveget. Ezen a ponton dől el a kérdés: van-e, aki a fiatal mellett áll; van-e olyan felnőtt, aki érti a serdülő nyelvét, igényeit, s képes az alkalmas pillanatot megragadva odaadni a saját könyvét, s tud vele beszélni a témáról.
F Szó esett a médiáról. Mennyire vonható felelősségre az interaktív világ az olvasási szokások megváltozásáért? Okolhatjuk azért, hogy egyre kevesebb az értő olvasó, a kreatív elme?
A média önmagában ártatlan. Olyan, mint a nemiség, a kés vagy a kerti gaz. Vagyis csodálatos módon lehet hasznosítani. Attól függ, hogy mire használjuk. A nemiség: férfi és nő egymást kiegészítő életegysége. Ebből születtünk mi is, mind. Ez ajándék és áldás lehet. A késsel kenyeret lehet vágni, a kerti gazról meg kiderülhet, hogy nem is gaz, hanem mindegyik gyógynövény – feltéve, hogy tudjuk, minek a gyógyítására alkalmas.
Ugyanakkor oda kell figyelni a veszélyre is. A nemiséggel rontani is tudnak fiatalokat (több kereskedelmi tévé és az erotikával visszaélő lapok erre szakosodtak), a késsel sebezni, ölni lehet, a kerti gyom pedig halálos méreg annak, aki nem ismeri. A média, sajnos, pénzért minden gonoszra is vállalkozik. De a médiát bölcsen használni tudó ember képes a vadállatot megszelídíteni. Ne a gyermekeket hibáztassuk! A felnőtteké a felelősség, a nevelés felelőssége. A tárgy és a gyerek ártatlan, amíg meg nem rontják.
Önvédelemből természetesen mindent meg kell tennünk gyermekeink életének megóvásáért, a lelki fertőzések elkerüléséért. Vannak olyan médiacsatornák, amelyekről tudni lehet, hogy megbetegítenek. Normális ember ezeket megtanulja elkerülni. Ahogy a szólás mondja: mint a veszett kutyát...
F A saját irodalmi gondolatokra már csak félve térek ki. Valószínűleg a pedagógusok jó része nem is mer ilyesmire gondolni. A fogalmazás sok esetben a végső határ. Ön buzdítaná a fiatalokat és pedagógusaikat, hogy ragadjanak tollat? Segíthet ez az agresszió, a stressz és frusztráció leküzdésében? Pszichológus helyett egy régi-új »tehermentesítő kúra«.
A népi kultúrában sokkal sűrűbben beszélgettek egymással az emberek. Nem vonta el figyelmüket a sok pótcselekvés – igaz, az is kedvezett a beszélgetésnek, hogy nem volt elektromos áram, tévé és számítógép. Abban a világban az egyéni sebeket a társas beszélgetés gyógyította. Ma a sok szédült, magányos, depressziós egyén pszichológusokat hajkurász, vagy drogokat. A kérdésre válaszolva: igen, biztatok mindenkit, hogy gondját, örömét írja le. Ha van kinek megmutatnia, azért. Ha nincs, hát azért. Ahogy Karinthy írta: »Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek…«
Korunk új típusú gyógyító terepe az úgynevezett mentálhigiéné, azaz a lelki egészségvédelem. Nemrégen épp egy ilyen erdélyi konferencián beszéltem arról, mekkora gyógyító ereje van az alkotásnak, jelesül az irodalomnak. Aki »kiírja magából« bánatát, feszültségeit, az megkönnyebbül. A depressziósok esetében bizonyított tudományos tény, hogy aki aktívan zenél, annak nagyobb esélye van a gyógyulásra. ĺgy van az olvasással, írással is.
Minden igazi alkotás gyógyít.

Balázs Györgyi

[21.9.2007]