A román államfőt fogadta a Fehér Házban Joe Biden elnök

biden k

Románia NATO-tagságának két évtizedét és a katonai szervezet működéséhez nyújtott hozzájárulását méltatta Joe Biden amerikai elnök kedden, amikor a Fehér Házban fogadta Klaus Johannis román elnököt.

Joe Biden felhívta a figyelmet arra, hogy a román és az amerikai katonák egymás mellett szolgálnak, és az amerikai hadsereg mintegy 1800 tagja állomásozik Romániában, ami hozzájárul a NATO keleti szárnyának megerősítéséhez. Az amerikai elnök kiemelte Románia szerepét a Fekete-tengeren, valamint az Ukrajnának nyújtott támogatást, a többi között a menekültek befogadását, és az ukrán gabona szállításához való hozzájárulást.

Klaus Johannis a kétoldalú tárgyalás megkezdése előtt a kapcsolatok aktuális témái közül megemlítette a vízumkönnyítést a román állampolgárok számára. Hangsúlyozta ugyanakkor, ma a legfontosabb, hogy miként lehet helyreállítani a békét Európában, és célnak nevezte annak megakadályozását, hogy Oroszország győzzön a háborúban Ukrajnával szemben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?