Hegyi Zsuzsa: Szegény lány, gyenge lány

Úgy adódott, hogy pár napig nem volt internetem. Nem vagyok én erre a világra való, technikailag, számítógépileg, okostelefonilag egy analfabéta is ügyesebb nálam. Ifjonckoromban sem értettem én   a matematikákat, fizikákat, ilyeneket. Valahogy mégis. Beszippantott. Majdhogy pisilni sem tudtam nélküle. Gúzsba kötött. S egyszerre nem volt. Próbáltam ezt is, azt is, kenegettem én azt írral, kígyóhájjal, medvezsírral, ahogy Arany János bajusz nélküli hőse, nem nőtt ki tőle sem a Facebook, sem a YouTube, ami pedig egy életre, két életre, ezer életre is egy bőségszaru, ha okosan keres az ember, s megleli az irodalmi előadásokat, a színháziakat, a remek filmeket, a hangoskönyveket, a satöbbiket.

Szóval pár napig nem volt internetem. S ha baj van, ha bajom van, ha nagy, akkor a hisztis rohamaimat locsogással szoktam kendőzni, levezetni. Sírok-rívok boldog-boldogtalannak, hogy most mi lesz. Amúgy egy csendes ember vagyok. S nagy meglepetésemre most nem kaptam kétségbeesési rohamokat, lehet, hogy az eső is tette, mert napokig szakadt, én meg szeretem az esőt, hallgattam a hajnali csendet, a nappali lassú eső surrogását, a szelet, bámultam a fakopáncsot, ahogy csőrével hangosan dobol a fatörzsön. Internet híján még többet turkáltam a könyveim között, s elém pottyant ám a ronggyá olvasott Grimm legszebb meséi. Istenem, hogy én milyen, de milyen szerelmes voltam a Rigócsőr királyba kislánykoromban, halálosan! Hamarosan meg milyen, de milyen szerelmes voltam a Jókai Mórba, halálosan! Hát akkor olvassunk Jókait! Élvezem a régies írásmódot, a stílust, a ma már alig ismert kifejezéseket, de azért én már nem Jókait ajánlanék a mai fiataloknak, a lányok meg úgysem szerelmesednének bele. A Rigócsőr király sem rúgna ma már labdába, meglehet. 

Bejelentettem a szolgáltatónak, majd kijönnek, írták. Egy percig se mondom, hogy ez egy jó állapot volt, rossz volt, igen rossz, de egyszer csak a hideg szél nyalábnyi színes őszi levelet sodort a balkonomra, én meg úgy elérzékenyültem, elbámultam, kigyönyörködtem magam, hogy el is feledkeztem internetem hiányáról, de azért csak eszembe jutott a régi mondásom is: szegény lány, gyenge lány, ha ezt tudtam volna, Rigócsőr királyhoz hozzámentem volna…

 S ha nem történik ez az internetkiesés, tán azt sem veszem észre az egyik hajnalon, ahogy égő vörösből lassan halványabbra, majd kékes-narancsosra vált az égalja. Vagy a delfines szökőkút csúcsán a tollászkodó szarkát. Vagy a kutyás nénit – évtizedek óta csak köszönünk egymásnak, most meg fontossá vált, hogy pár szót váltsunk, tereferéljünk kicsit.

Nem tudnék már meglenni internet nélkül, azt hiszem, hiányzik, ha nincs, mint a villany, a víz, a hűtőszekrény meg a többi, s ezzel mindannyian így vagyunk, azt gondolom, de ez a pár nap alaposan átrendezte a gondolataimat a fontos és a még fontosabb, de a kevésbé fontos dolgokról is.

Három nap, s újra fenn vagyok a világhálón, elmúlt hát a vészhelyzet, újra kereshetek, kutathatok a sok ismeretlen után, nézhetek a YouTube-on annyi, annyi, de annyi mindent, be is fejezem hát a locsogást.

Azért még kiolvastam a Grimmet, ma is tudom fejből, melyik mese után melyik mese következik, s a mesék utáni nosztalgiából csak felsóhajtottam, vidáman ugyan, mert az a régi, kislánykori nagy szerelmem  csak megmosolyogtatott: „szegény lány, gyenge lány, ha ezt tudtam volna, Rigócsőr királyhoz hozzámentem volna”.